|
❝Akinek a szerencse van megírva, ahhoz az magától is eltalál.❞
2011. szeptember 8., csütörtök @ 18:36 | 0 comment(s) / add a comment.
|
|
Milyen volt az első hetem másodikosként az egyetemen? Olyan és kicsit még több is, mint amire eredetileg is számítottam. Mozgalmas. Izgi. Hullámvasutas. Becsípett. Vidám. Szomorú. Mázlista. Megint vidám.
Vasárnap délután a kocsiban azt hittem meghalok, annyira tiltakozott testem minden sejtje az új szemeszter ellen. Nagyon be voltam gyulladva, aggódtam a szobatársak miatt és féltem, hogy a többiek elfelejtettek két hónap alatt. Így most már erre olyan vicces visszaemlékezni. Tudtam, hogy így lesz majd, és ez is vicces. Az első utam a kollégiumban rögtön azzal indult, hogy eltévedtünk és csak nagy nehezen találtunk oda a szobához. Ráadásul sikerült annak az embernek az útját kereszteznem a lépcsőházban, akiét a legkevésbé akartam, de úgy tettem, mint aki el van foglalva a nyolc tonnás táskájával és se hall, se lát. Észrevétlenül ellibbentem, balerinalétemet nem meghazudtolva. Nehezen sikerült fellelni a következő 10 hónapra szánt lakhelyemet és megállapítottam a szobaügyileg nagyon is jó helyem lesz. A berendezés gyönyörű, a konyha és a fürdő hatalmas, a kilátás jó, minden a legnagyobb rendben volt a rezidenciával. Két szobatársam van, Erika, aki Msc-n elsős és Panni, aki Bsc-n harmadikos. Az első 24 órában emiatt nagyon paráztam, mert én még csak másodikos vagyok, vagyis én vagyok a legkisebb, ráadásul én másik karon tanulok, mint ők. Hétfő este fordult jóra a dolog, az első beszélgetős, röhögős, hülyéskedős esténken. Például csavarosabbnál csavarosabb haditerveket szőttünk arra, hogy elrabolunk egy kanapét a koli aulájából, hogy tudjuk kényelmesen honnan nézni a TV-t. A terv szerint rózsaszín parókát húzunk és az éj leple alatt hajtjuk végre az akciót. Nagyon beteg elképzeléseink vannak :D Most már úgy gondolom, hogy nagyon mázlim van ezzel a két csajszival és fergeteges évnek nézünk elébe, így hárman. Nagyon hálás vagyok, mert nem csak hogy elfogadták a balerina életvitelemet és a sok balettgyakorlást, meg a céljaimat, hanem még érdekesnek is találták és támogatnak. Panni az a vidám jelenség, aki hogyha elneveti magát, akkor automatikusan neked is mosolyra húzódik a szád, Erika meg a megértő, értelmes, de ezzel együtt mégis bolond lány, hihetetlen humorérzékkel. Nagyon bírom őket. Most tűnik csak fel, hogy előző évben nem is voltam rendetlen. Réka katonás rendes tartott, ezért én is megembereltem magam egy kicsit. De most… az egész szoba tele van a kenceficéinkkel és a kacatjainkkal :D És a legszebb benne az, hogy minket ez kicsit sem zavar. Otthonos rendetlenség uralkodik a környezetünkben (:
Az is kiderült, hogy a többiek kicsit sem felejtettek el, mert megérkezésem után fél órával megjelent az első csoporttárs és utána már sorban borultunk egymás nyakába az ismerősökkel. Nagyon jó volt újra látni ezeket az őrülteket (: Vasárnap este volt a beköltözősbuli, amire szépen kicicomáztam magam, de olyan szépen, hogy még én is elégedett voltam, pedig ez ritkaságba megy. Nagy önbizalommal vágtunk bele az éjszakába, vagyis a szórakozóhelyre. Ott rögtön bele is futottunk csoporttársakba, köztük abba a személybe, akibe a legkevésbé akartam, és akit legszívesebben legközelebb csak a diplomaosztón láttam volna újra. Ez nem sikerült. De büszke vagyok magamra, vagy a két vodka narancsra, amit gyorsan bedobtam, mert mosolyogtam, nevettem, vidám voltam, csevegtem a többiekkel. A gázos szitu ellenére. Ugyanis nem tudom, miképp, de leültünk hozzájuk és engem a többiek benyomtak mellé. A legrosszabb rémálmom látszott megvalósulni, ahogy ott ültem a Bazsi mellett, aki hiába tört össze pár hónapja, én még mindig fülig bele vagyok esve és szaglóreceptoraim boldogan érzékelték a két hónapja nem érzett illatát. Ez valószínűleg csak az agyam által okozott érzéki csalódás volt és a valóságban nem lehetett szagolni semmit. Ilyen a szerelem. Büszkén előadtam a többieknek, hogy lehet, hogy kapok egy lehetőséget egy külföldi balettakadémiára és mindent jól kitárgyaltunk. Ült velünk szemben egy lány, aki tavaly velünk kezdett, de otthagyta az egyetemet és most megint bekerült, de megint elsős. Tényleg nem tudom miért, de ahogy beszélt Bazsihoz, az nagyon irritált. Legszívesebben úgy tettem volna, mint az a pálcikaember, akit egy Tumblr animáción láttam és egy paddal meggyilkoltam volna. Pedig nem volt benne semmi, ez a lány hozzám is, Áronhoz is, mindenkihez ilyen kedves és mindenkivel beszélgetett. Valószínűleg ezt is az italnak köszönhetem, meg, hogy pont ő ült szemben. Szóval a vodkának köszönhetően rászóltam, hogy ezt gyorsan fejezze be, aztán olyan hirtelen történtek az események. Az egyik pillanatban még Bazsi világoskék szemeibe néztem nagy kómásan, a következőben pedig már csókolóztunk. Nem tudom, mi történt. Éjjel Áronnal a sötét konyhánkban megbeszéltük a helyzetet. Kicsit sírtam a vállán, ő pedig megértett, mondta, hogy tudja, mit érzek, milyen mikor szeretsz valakit, de ő nem szeret. Nagyon jól esett, hogy végre valaki hajlandó volt végighallgatni és ahelyett, hogy vigasztalt volna, inkább azt mondta, hogy jól van, Szonja, sírj csak, sírd ki magad, utána jobb lesz.
A hétfő délelőtt elég katasztrófa volt, volt két előadásom, mindkettő szörnyű unalmas, de legalább nem kötelező rájuk bejárni. A kedd hasonlóan borzasztó volt, ráadásul a héten nagy erőfeszítéseket tettem arra, hogy utolsónak érjek be előadásra és elsőnek surranjak ki az ajtón, hogy ne kelljen Bazsi szemébe néznem. Félő, hogy elsírnám magam és könyörögni kezdenék. Kedden történt az is, hogy egyik előadás után Dia szólt, hogy mindjárt jön, várjam meg. Odament Bazsihoz és valamit tárgyaltak. Szörnyen esett, aznap délelőtt nem szóltam többet Diához. Gyerekes, tudom. Nem tudom, miről volt szó köztük, nem engedte az oroszlánbüszkeségem, hogy megkérdezzem.
Szerda reggel a jó Isten végre vetett rám egy pillantást és észrevette nyomorom. Végre rám mosolygott a szerencse. Óra előtt álltunk az előadó előtt, mikor megláttam egy ismerős alakot közelíteni. Ezt nem hagyhattam ki, boldogan elvisítottam magam, hogy Dani! Aztán egymás nyakába borultunk és lelkes csevejbe kezdtünk. Dani egy gimis osztálytársam, akit nagyon bírtam, jó viszonyban voltunk. Nagyon jó fej, arany szíve van, hatalmas poénjai és még nagyon jóképű is, de közben nem beképzelt, őt nem lehet nem szeretni. Viszont másik karon van és albérletben lakik, így elég ritkán találkozunk. Danival ott örömködtünk egymásnak és észrevettem, hogy Bazsi nagyon kellemetlenül fészkelődik és tekint felénk. Én nem tartom magam egy gonosz embernek, tényleg, de akkor olyan örömet éreztem… Mert ha esetleg a féltékenység egy kis szikráját sikerült kiváltanom belőle, akkor… talán… Mákom volt, hogy Dani pont arra járt. Mennyi volt erre az esély? Nem sok. Aznap pedig végre egy olyan órát is találtam, amit szerethetek és még a tanárt is bírom. Ráadásként pedig szembe jött velem a folyosón egyik gyerekkori barátom. Először azt hittem, káprázik a szemem, de nem, tényleg ő volt az. Régi barátság a miénk Bálinttal, még születésünk előtt kezdődött, mikor apukáink barátokká váltak az egyetemen. Még ma is azok, csak az ország két végén lakunk, így ritkán találkozunk, ezért nem is tudtam, hogy a most májusban érettségiző Bálinttal keresztezi egymást az utunk. Nagy meglepetés volt, nagyon örültünk egymásnak. Úgy néztük ki a folyosón, mint a retardáltak, ahogy kiabálva egymás nyakába ugrottunk (:
A héten sok új ismeretséget kötöttem másik karokról a csoporttársaim szobatársai személyében és mindenkiről csak pozitív benyomásom keletkezett. Dia egy szobatársával, a harmadikos Petrával, szerintem egy nagyon jó barátság kezdetét jelentette ez a hét. Az elsősökről már nincs ilyen napsütéses véleményem. Annyira feltűnő, hogy gólyák, mintha rá lenne írva a homlokukra piros, alkoholos filccel. Felteszem magamnak a kérdést, hogy tavaly velünk is ez volt? Biztosan. De ezek, ahogy kinéznek… nem szokásom külső alapján ítélni, de a mostani gólyáknak nincs ízlésük és vannak közülük olyanok, akiknek meg sem tudtam határozni a nemét. Ivari kromoszóma vizsgálatot pedig nincs időm készíteni (: Bennem valami nagyon megbízható embert láthatnak, mert egész héten nem volt olyan szünet, mikor ne jött volna hozzám egy kisebb csoport útbaigazításért. Segítettem nekik, szívesen segítettem. Nem kell ahhoz elsősnek lenni, hogy valaki eltévedjen az épületben, mindenki ismeri ezt a szitut (: De legalább hálásak, mert akik jöttek hozzám, azok mind megjegyeztek és máskor, mikor szembetalálkoztunk valahol, mindig előre köszönnek nekem, jó hangosan.
Ma Bazsi hiányzott előadásról. Nem értem, miért, ő sosem szokott hiányozni, a tárgy első előadását meg pláne soha nem hagyná ki. Nem rá vall, tényleg nem volt még ilyen. Ő sosem lóg, nem alszik el, ráadásul az az előadás 10-kor kezdődött és rajta kívül mindenki ott volt, az összes haverja is, csak ő nem. Szerda reggel, a Danis jelenetnél láttam utoljára. Remélem nem beteg és nem feküdt lázasan a koliszobájában. Nagyon aggódom érte. Nagyon remélem, hogy jól van. Olyan vicces, hogy egész héten előle bujkáltam, de mikor hiányzik, akkor nagyon pocsékul vagyok, olyan, mintha kitéptek volna belőlem egy részt és mindenhol csak az ő magas alakját, meg a világoskék szemeit keresem. Nem értem ezt.
Most, hogy már itthon vagyok és, ahogyan írtam ezt a bejegyzést a vonaton ülve, érzem, hogy jó, hogy itt a hétvége. Elfáradtam, jó lesz holnap egyedül pihenni itthon. Minden nap 5-kor keltem, fél nyolcig balettoztam, aztán órán voltam, délután aludtam egy picit, a városban is mászkáltam, pihengettem, a többiekkel hülyéskedtem, este 9-től hajnali 2-ig meg megint balettoztam. Egy percig sem unatkoztam, de ez már csak így megy az egyetemen. Azt sem bánom, hogy végül hétfőn és szerdán nem mentünk bulizni, mert így is volt programunk bőven. Jövő héten viszont megint megyünk, mert kedden szinte kötelező lesz (: A héten voltak mélypontok, de voltak apró, vicces percek is, mint mikor Kornéllal röhögtünk a többiek fején Személyiséglélektanon, vagy mikor Áronnal a padokon keresztülmászva leléptünk antropológia közepén, mert úgy döntöttünk, hogy éhesek vagyunk és megyünk kajálni az étterembe. Vicces volt (: És van egy olyan érzésem, hogy a következő hét is hasonlóan eseménydús lesz. Amennyire féltem én ettől a visszatéréstől, most olyan jó újra az egyetemen. Jó újra a fedélzeten.
Azok számára, akik mazochista hajlamokkal rendelkeznek és szeretnének valami kézzelfoghatóbbat is megtudni rólam, alkottam az alábbi biográfiát. Kezdjük azzal, hogy az anyakönyvezett nevem
Szonja és 1991. augusztus 20.-án születtem Budapesten. Jelenleg másodikos egyetemista vagyok.
Sokan emlegetik, hogy milyen nehézséget okoz beszélni önmagukról, de nekem ez nem probléma (: Szeretek beszélni, legyen szó bármiről is, magamat meg nagyjából már sikerült kiismernem
két évtized alatt annyira, hogy ne legyen gond a bemutatkozás. Azért nem szeretnék átesni majd a ló túlsó oldalára sem és hosszú ömlengést kerekíteni.
