|
❝Egy barát akkor is jól ismer téged, ha esetleg évekig nem találkoztok.❞
2011. szeptember 29., csütörtök @ 17:09 | 1 comment(s) / add a comment.
|
|
Az hittem, hogy van WiFi a vonaton, mert a laptopom érzékelt két gyenge jelet is. De csalódnom kellett. Valószínűleg valamelyik közeli hivataltól próbáltam netet lopni a tudtomon kívül, de szerencséjükre tőlem aztán nem kell félteni az internet szolgáltatótól érkező számlájukat, mert annyit értek a technikához, mint egy újszülött mopsz. Még akkor is, ha most Erika mást gondol erről, miután tegnap este sikerült a TV-t csatlakoztatni a pentdrive-ához és így szélesvásznon nézhettük együtt az Így jártam anyátokkalt. Nem tudom hogyan, én csak mindent leokéztam és kész. Mázli, hogy nem volt olyan kérdés, ami az önmegsemmisítésre vonatkozik, nem? (: Szóval egyszerűen kizárt dolog, hogy én valaha is fel tudnám törni egy WiFi kapcsolat jelszavát. Vagy akár bármilyen más jelszót.
Megint csütörtök van, és én csak megint lesek ki a vonat ablakán és töprengek, hogy hova szaladt el ez a hét is. Nagyon nem kéne így szaladniuk a heteknek, mert egyre közelebb kerülünk a vizsgaidőszakhoz és akkor én meghalok, annyi vizsgám lesz. 7-8 biztosan, ráadásul nehezebbtől nehezebbek. Hú, de precíz kalauzt fogtunk ma ki, a nő épp csak meg nem nyalja a diákigazolványokat a nagy ellenőrzésben. Én vagyok az egyedüli, akibe nem kötött bele, boszorkányos erőim vannak. Amúgy tényleg. Jól fejlett hatodik érzékem van, például minden nap megtörténik az, hogy csak gondolok valakire és azzal 2 perc múlva találkozom. Ilyenen már meg sem lepődöm, ez a leghétköznapibb, vannak ennél durvább sztorijaim is (:
Jó hetem volt, jól éreztem magam, szokás szerint nem unatkoztam, mert pörögtek a dolgok. Lehet, hogy ezért rohan így az idő (: Most is jól vagyok és azért örülök a hétvégének. Hogy ölelgethetem Lanát és Ketchupöt, hogy mesélhetek anyumnak a hetemről, hogy holnap csak magammal foglalkozhatok, hogy lesz időm megnézni a legújabb TVD részt és belekukkantani a The Secret Circle-be, és hogy annyit balettozhatok, amennyit csak akarok. Lana kisbabám is hiányzott a héten. Mindig azt hittem szörnyű kutyatulajdonos lennék, mert csak macskát tudok szeretni, de kellemesen csalódtam magamban. Azt meg végképp nem hittem volna, hogy mopszom lesz. Rájöttem, hogy a szeretet nem válogat, hogy akkor te macska vagy, neked van helyed a szívemben, te meg kutya, téged nem szeretlek. Nagyon szeretem Lanát és az a jó, hogy érzem, ő is szeret engem. Szüksége van rám (: Ha összedől körülötted a világ ha értéktelennek érzed magad, a kutyádnak akkor is te leszel a csúcs, a legszuperebb valaki e kerek világon. A macska... az más, ők egoisták.
Most kicsit csalódott vagyok, de csak egy picike kis parányit. Ma volt az a szeminárium, ami kéthetente van megtartva, és amin múltkor egymás mellett ültünk Baluval. Hát ma ez nem egészen a várt forgatókönyv szerint zajlott. Utálom, hogy a pasik úgy viselkednek, mint egy csorda. Semmi kis önállóság nem fedezhető fel bennük, tisztelet annak az 0,00001 % kivételnek. Balu is, az órára két másik, fiú csoporttársunkkal érkezett meg és természetesen végül velük ült le a hátsó padba, én meg ott maradtam egyedül a múlt órai helyünkön és fortyogtam magamban. Másfél óra hosszat, a szeminárium végéig agyaltam ezen és analizáltam az érzéseimet, majd arra jutottam, hogy igaz az a közhely, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Ugyanis tetszik Balu, igen. De nem függök tőle, nem érdekel, hogy nem érdeklem. Senki nem érdekel, ha nem érdeklem, mert én soha többé nem akarok senkitől semmit. Belefáradtam a csalódásokba és itt nem a nem létező, vonatos WiFi kapcsolatra gondolok. Belefáradtam abba, hogy mindig megbántanak és ennek nem lesz vége, mert nem létezik happy end. A vége mindig sírás, szakítás, válás, vagy ami még rosszabb, nincs válás, hanem unalmas, elhidegült élet egymás mellett. Nekem ez nem kell, én erős vagyok és az is akarok maradni. A szerelem pedig igenis akarat kérdése, mert ha nem akarsz, ha elzárkózol, ha nem adsz esélyt, akkor nem történik meg. Az életben minden csak az akaraton és az elhatározáson múlik. Ahhoz, hogy ezt példával tudjam alá támasztani, nem is kell messzire mennem, elég csak egy tükör elé állnom. Pont a héten végeztem egy kis kutatást és megállapítottam, hogy az általános iskolai osztályomból én vittem a legtöbbre, ezt pedig minden nagyképűség nélkül mondom. Az akkori osztálytársaim vagy egyáltalán nem tanultak tovább, vagy 1-2 ember esetében csak egy diplomagyár kamufősuli büfésszakára jutottak be. Ez azért rémisztő és elgondolkodtató. Azt meg sosem hittem volna, hogy teljesül az álmom, ráadásul nem is akárhogyan és a Bolshoi balettsulijában tölthetek el egy évet. Soha nem is gondolkoztam ilyeneken, hogy ez valóra válik-e valaha, vagy sem. Csak dolgoztam érte, küzdöttem és akartam. Ha célokról van szó, teljesen fölösleges azon töprengeni, hogy sikerül-e majd elérni, mert csak annyit érünk el vele, hogy meginogtatjuk magunkat, beijedünk, hogy milyen nehéz lesz, és szép lassan feladjuk, úgy hogy azt magunk sem vesszük észre. Erre nem is szabad gondolni, mert persze, hogy minden teljesül. Csak akarni kell tiszta szívből és teljes erőbedobással küzdeni érte. Nagy közhelynek hangzik, de igaz, én már leteszteltem (:
Most pedig mesét mondok, Gossip girl stílusban. Van két leányzó, D és S, akik nagyon jó barátnők. De mostanában valami megváltozott, mert D már nem keresi úgy S társaságát, mint régen. S tudja, hogy semmi rosszat nem tett és D sem haragszik rá semmiért, ezért olyan szörnyű gondolat jutott az eszébe, hogy tavaly D csak kihasználta. Ugyanis D nagyon sok időt töltött S koliszobájában az első évben, mivel az ő szobatársa egy bigott, konzervatív jelenség volt, akivel morze jelekkel sem lehetett kommunikálni. Most viszont, hogy D normális szobatársat kapott, már nem is néz S felé az órákon kívül. S meg nem ért semmit. Egyértelmű, hogy S egyenlő Szonjával, vagyis én vagyok, D meg a barátnőm, Dia. És tényleg nem értek semmit, csak azt érzem, hogy zavar ez a dolog, de nagyon. Hogy már nem vagyunk együtt annyit, mint az előző 2 félévben. Ez rossz, hiányzik Dia. Félek, hogy már nincs szüksége rám.
Viszont Bálinttal sülve-főve együtt vagyunk órákon kívül. Mivel ő jogász, én meg pszichológus, különböző kar, különböző szak, különböző órák, adott, hogy csak tanításon kívül tudunk együtt lenni, azt az egyszeri esetet leszámítva, mikor Bálint poénból beült egy evolúciós pszichológia előadásra velem. Nagyon szeretem őt. Már egyszer kifejtettem, hogy mit érzek iránta, most is csak ugyanazt tudnám elismételni. Ő a lelki társam, akivel úgy szeretjük egymást feltétel nélkül, ahogy vagyunk. Hú, megmutattam neki a babaképeket, aztán egész hétfőn azon röhögtünk. Elemeztük, hogy vajon melyikünknél készülhettek a fotók, amire nem volt könnyű rájönni, mert mi 20 év alatt körülbelül 5-ször alakítottuk át teljesen a házat, Bálinték meg el is költöztek. De megfejtettük, hogy az ő házuk a helyszín, mert a háttérből befigyelő kanapét felismerte, én meg egészen biztosan tudom, hogy nekünk olyanunk soha nem volt. Viccesek a képek (:
Viszont Bálinttal sülve-főve együtt vagyunk órákon kívül. Mivel ő jogász, én meg pszichológus, különböző kar, különböző szak, különböző órák, adott, hogy csak tanításon kívül tudunk együtt lenni, azt az egyszeri esetet leszámítva, mikor Bálint poénból beült egy evolúciós pszichológia előadásra velem. Nagyon szeretem őt. Már egyszer kifejtettem, hogy mit érzek iránta, most is csak ugyanazt tudnám elismételni. Ő a lelki társam, akivel úgy szeretjük egymást feltétel nélkül, ahogy vagyunk. Hú, megmutattam neki a babaképeket, aztán egész hétfőn azon röhögtünk. Elemeztük, hogy vajon melyikünknél készülhettek a fotók, amire nem volt könnyű rájönni, mert mi 20 év alatt körülbelül 5-ször alakítottuk át teljesen a házat, Bálinték meg el is költöztek. De megfejtettük, hogy az ő házuk a helyszín, mert a háttérből befigyelő kanapét felismerte, én meg egészen biztosan tudom, hogy nekünk olyanunk soha nem volt. Viccesek a képek (:
A hét másik nagy döntése az, hogy lehet, hogy mégsem csinálom meg most a jogsit és hagyom még a fenébe az egészet. Gondolkodom rajta. Elég fárasztó az órák és a balett mellett egész este kreszen, meg elsősegélyen ülni. Ráadásul nem értem, mi szükségem van nekem elsősegélyre járni, mikor láttam egy csomó House és Grace klinika részt, még egy daganatot is ki tudnék műteni, nemhogy az újraélesztést levezényelni. Főleg, mivel tanultuk is ezeket a dolgokat gimiben, rendesen, egy babán gyakoroltuk, ahogyan azt kell. A House-os és a Grace klinikás rész csak vicc volt (: Vagy nem? (: Tényleg rengeteg részt láttam, egyetemen megtanultam az összes csont nevét latinul, ezért azt is értem, tudom a betegségek kezelési formáját és legtöbbször el is szoktam találni a diagnózist. Ezért már egy hét elteltével, miután kicsit lecsillapodtak bennem a dolgok és át tudtam gondolni, az a sanda gyanúm, hogy Yurinak agyhártyagyulladása volt. Egybe vágnak a dolgok, minden jel erre mutat. Azt is egészen biztos, hogy apum barátjának, aki tegnap hajnalban halt meg, szívrohama lehetett. Csak azt nem értem, hogy a kórházban, hogy lehettek olyan hülyék, hogy hazaküldték, mikor tegnap előtt este bement, hogy fáj a mellkasa. 48 éves férfi szorító mellkassal, nem kell orvosnak lenni hozzá, hogy gyanakodjon az ember és akkor talán megelőzhették volna. El sem tudom képzelni, mit érezhet most a felesége és a lánya, aki csak 3 évvel idősebb nálam. Remélem soha nem tudom meg.
Az autóssulinak még egy fillért sem fizettünk, ezért nem kerülne semmibe. Szabolcs ugyanúgy tanítana attól még vezetni, járnánk el hétvégente. Az az igazság, hogy most tényleg nem nagyon van időm és energiám arra, hogy egész este egy teremben üljek kresszen. Azt hittem bírni fogom az egyetem és a balett mellett, de ezt így nagyon nehéz és átgondolva a dolgokat, nekem még nem létszükség a jogosítvány. Valószínűleg az lesz, hogy miután végeztem Oroszországban, majd megcsinálom az azt követő nyáron. Az nem mondom, hogy itthon, mert fogalmam sincs, hol leszek, de megcsinálom. És legalább az biztos, hogy akkorra már a parkolás is menni fog (: Olyan penge leszek, de úgy ki leszek addigra tanítva… majd szerzünk kocsit és 6 sávos autópályákon is vezetni fogok Bálint felügyelete mellett Moszkvában. Amíg le nem kapcsolnak a zsaruk (:
Azok számára, akik mazochista hajlamokkal rendelkeznek és szeretnének valami kézzelfoghatóbbat is megtudni rólam, alkottam az alábbi biográfiát. Kezdjük azzal, hogy az anyakönyvezett nevem
Szonja és 1991. augusztus 20.-án születtem Budapesten. Jelenleg másodikos egyetemista vagyok.
Sokan emlegetik, hogy milyen nehézséget okoz beszélni önmagukról, de nekem ez nem probléma (: Szeretek beszélni, legyen szó bármiről is, magamat meg nagyjából már sikerült kiismernem
két évtized alatt annyira, hogy ne legyen gond a bemutatkozás. Azért nem szeretnék átesni majd a ló túlsó oldalára sem és hosszú ömlengést kerekíteni.
