Megmondtam neki. Vagyis, pontosabban csak leírtam neki SMS-ben, tegnap hajnalban. Azt szerettem volna, hogyha reggel felébred, akkor ezt lássa. Nem körítettem, nem írtam rizsát, csak két rövid, egyszerű szót. Én szeretlek.

Tisztában vagyok a nagy nulla esélyeimmel, tudom, hogy nem egy tündérmesében élünk (sajnos) és nem fog történni semmi. Őrült vagyok és úgy tűnhet, hogy a saját vesztembe rohanok, de nem érdekel, mert most, hogy már tudja, sokkal jobban érzem magam, jobb a kedvem és a közérzetem. Mintha megkönnyebbült volna a lelkem, hogy ezt kiadhattam magamból. Elvégre mit veszíthettem? Tényleg semmit sem. Egyrészt a szereteten nincs mit szégyellni, sőt, büszkének kell rá lenni, hogy képes vagyok ilyet érezni. Másrészt meg tudom, hogy nem lesz semmi változás, minden teljesen olyan lesz, mint az előző pár hónapban. Nem lesz rosszabb életem. Szóval tényleg semmi veszítenivaló sincs az ilyen helyzetekben. Aki pedig hasonló cipőben jár, mint én, annak azt tudom mondani, hogy ő se halogasson, bátran vállalja fel, hogy mit érez, bárhol, bármikor, bármi is történjen. Aki magát legyőzi, az az igazi hős. Nagyon megbántott és valószínűleg nem született olyan személy, aki ne tartana bolondnak azért, hogy egy perc alatt így meg tudnék neki bocsátani. De nem tehetek róla, én őt szeretem, nekem soha nem kell más. Ha ő nem lehet az enyém, akkor én egyedül fogom leélni az életem, mert nem tudok mást szeretni, meg nem is akarok. Már beletörődtem (: Jó így nekem. Csak legyen ott a hétfői előadáson, mert ha nem láthatom, akkor omlok össze.

Ha belegondolok, hogy egy hét múlva ilyenkor hol leszek és mit fogok érezni, akkor legszívesebben nekirohannék a falnak. Ha belegondolok, hogy mi lesz úgy egész jövőhéten, már akkor nekirohannék a falnak. Izgi lesz. Aztán még hétfő délután 4-kor meg lesz tartva életem első autósiskola órája is. Remélem, nem úgy leszek a vezetéssel, mint Spongyabob (: És azért egyszer átmegyek. 2 hónapnál többet nem szeretnék ezzel vesződni, az lenne a legjobb, ha még az első hó előtt meglenne a jogsi, mert nincs sok kedvem hóviharban vizsgázni (: Még fel sem fogtam, hogy vezetni fogok tanulni, ez olyan nem is tudom, milyen. Úgy érzem, elég felelősségteljes vagyok hozzá, hogy komolyan vegyem a feladatot és ne veszélyeztessem a többi járókelőt, se a kacsacsaládokat, akik előttem fognak átkelni az úttesten. Ollé.

Jövőhét elején még ennél is jobban bele fogok húzni a balettba, de szerdától megpihenek. Egyrészt jót tesz majd a lábfejemnek, másrészt nem lenne jó fáradtan odamenni szombaton. Fogok gyakorolni a hét második felében is, csak kevesebbet egy picit és lightosabban.
Van mikor olyan reménytelennek hiszek mindent és olyankor rám tör az a szorító érzés a mellkasomban és nem kapok rendesen levegőt. A múlt héten voltak pánikrohamaim. A legnagyobb ellenségemnek sem kívánom azt a fuldokló érzést, ami miatt egy pillanatig azt hiszed, hogy meghalsz. Én örökletesen is hajlamos vagyok erre, anyum ilyen. Pár éve volt egy stresszes időszak a családban és nem volt olyan éjszaka, hogy ne lett volna rohama. Még pszichológusnál is volt, de semmit nem segített. Szedte a nyugtatót, aztán lecsendesedtek a dolgok és szerencsére már jó ideje rendben van. Már két éve nem volt rohama és gyógyszert sem szed rá. Szóval ez tényleg lelki dolog. Ismerek egy lányt, aki 16 éves létére pánikbeteg. Fel lehet tenni a kérdést, hogy ugyan már, mi problémája lehet egy 16 éves lánynak? Egy felnőtt gondjaihoz viszonyítva tényleg semmi. De ő lelkileg elég érzékeny és volt, hogy attól kiborult, hogy rosszul sikerült a dolgozata. Olyan szomorú és félelmetes, hogy fiataloknál is jelen van már ez a betegség.

A héten egyik este megkérdezte Erika, hogy igaz-e, hogy a balerináknak étkezési rendellenességei vannak. Erről az jutott eszembe, mikor kijött a Fekete hattyú és híres társulatvezetők háborodtak fel azon, hogy milyen szörnyen eltorzítják a film készítői ezt a világot. Vicces volt, mikor ilyen cikkeket olvastam (: Ugyanis a világon nincsen olyan profi balerina, aki ne fogyókúrázna folyamatosan. Egyszerűen muszáj csont és bőrnek lenni, különben nem tudnak felemelni, erről nem tehet senki és ezzel nem tudunk mit csinálni. Ez van, be kell vállalni, valamit valamiért (: Nem rosszabb ez, mint a sebes láb. Mindenhol hozni kell áldozatokat, de ha valaki komolyan gondolja és tényleg szívből szereti, amit csinál, akkor eszébe sem jut bánkódni emiatt, mert maximálisan megéri neki. Ha már valaki sajnálkozik azért, mert fáj, vagy le kell mondania valamiről, akkor nem neki találták ki azt a foglalkozást.
Kapásból 10 tuti trükköt tudnék nektek mondani, hogy mivel lehet fénysebességűre kapcsolni az anyagcserét, de nem fogom megtenni, mert ez nem helyes a civil környezetben. Mi ezt csináljuk, mert a balettból áll az életünk. Ez olyan, mint mikor egyes festők, írók, vagy költők bedrogozva dolgoznak, mert úgy tudnak igazi mesterművel létrehozni. Vagy mikor a sportolók doppingolnak, ami a 80%-ukról elmondható, ezt hiába tagadja bárki is. A sportról, és annak sötét oldaláról is lehetne nagyon sötét, komor filmeket csinálni. A siker néha áldozatokat követel, ezt kell elfogadni. Anyum azért mindent megtesz a normális táplálásom érdekében. Cukros, zsíros és olajos ételeket meg sem próbál nekem adni, de sok táncossal ellentétben én például eszek tejterméket. Tejet nem, mert abból a szójaváltozatot fogyasztom, de imádom a Lidlös zsírszegény joghurtot például. Azt a fajtát, amiből van cseresznyés, epres, meg valamilyen szőlős ízű. A szőlős a kedvencem (: Kell is a tejtermék a kalcium miatt, de mellé még kalcium tablettát is elpezsegtetek reggel és este, hogy biztosan ne legyen hiányom belőle. Nem nagyon szeretnék idős koromban csontritkulásban szenvedni. Ti is nagyon figyeljetek erre, mert később megbosszulja magát valamilyen anyagnak a hiánya.

Nagybátyámnak hétfőn lesz a születésnapja, de mivel én akkor már az egyetemen leszek, ezért ma este köszöntjük majd fel. Vicces, mert apum családjának szinte teljesen ugyan akkorra esik a szülinapja. Apum szeptember 8, nagybátyám szeptember 12, nagymamám szeptember 14 és nagypapám szeptember 15. Mi ez, ha nem boszorkányság? :D Az anyatermészet néha hihetetlen dolgokat művel, szerintem van humorérzéke (:

Megmondtam neki. Vagyis, pontosabban csak leírtam neki SMS-ben, tegnap hajnalban. Azt szerettem volna, hogyha reggel felébred, akkor ezt lássa. Nem körítettem, nem írtam rizsát, csak két rövid, egyszerű szót. Én szeretlek.

Tisztában vagyok a nagy nulla esélyeimmel, tudom, hogy nem egy tündérmesében élünk (sajnos) és nem fog történni semmi. Őrült vagyok és úgy tűnhet, hogy a saját vesztembe rohanok, de nem érdekel, mert most, hogy már tudja, sokkal jobban érzem magam, jobb a kedvem és a közérzetem. Mintha megkönnyebbült volna a lelkem, hogy ezt kiadhattam magamból. Elvégre mit veszíthettem? Tényleg semmit sem. Egyrészt a szereteten nincs mit szégyellni, sőt, büszkének kell rá lenni, hogy képes vagyok ilyet érezni. Másrészt meg tudom, hogy nem lesz semmi változás, minden teljesen olyan lesz, mint az előző pár hónapban. Nem lesz rosszabb életem. Szóval tényleg semmi veszítenivaló sincs az ilyen helyzetekben. Aki pedig hasonló cipőben jár, mint én, annak azt tudom mondani, hogy ő se halogasson, bátran vállalja fel, hogy mit érez, bárhol, bármikor, bármi is történjen. Aki magát legyőzi, az az igazi hős. Nagyon megbántott és valószínűleg nem született olyan személy, aki ne tartana bolondnak azért, hogy egy perc alatt így meg tudnék neki bocsátani. De nem tehetek róla, én őt szeretem, nekem soha nem kell más. Ha ő nem lehet az enyém, akkor én egyedül fogom leélni az életem, mert nem tudok mást szeretni, meg nem is akarok. Már beletörődtem (: Jó így nekem. Csak legyen ott a hétfői előadáson, mert ha nem láthatom, akkor omlok össze.

Ha belegondolok, hogy egy hét múlva ilyenkor hol leszek és mit fogok érezni, akkor legszívesebben nekirohannék a falnak. Ha belegondolok, hogy mi lesz úgy egész jövőhéten, már akkor nekirohannék a falnak. Izgi lesz. Aztán még hétfő délután 4-kor meg lesz tartva életem első autósiskola órája is. Remélem, nem úgy leszek a vezetéssel, mint Spongyabob (: És azért egyszer átmegyek. 2 hónapnál többet nem szeretnék ezzel vesződni, az lenne a legjobb, ha még az első hó előtt meglenne a jogsi, mert nincs sok kedvem hóviharban vizsgázni (: Még fel sem fogtam, hogy vezetni fogok tanulni, ez olyan nem is tudom, milyen. Úgy érzem, elég felelősségteljes vagyok hozzá, hogy komolyan vegyem a feladatot és ne veszélyeztessem a többi járókelőt, se a kacsacsaládokat, akik előttem fognak átkelni az úttesten. Ollé.

Jövőhét elején még ennél is jobban bele fogok húzni a balettba, de szerdától megpihenek. Egyrészt jót tesz majd a lábfejemnek, másrészt nem lenne jó fáradtan odamenni szombaton. Fogok gyakorolni a hét második felében is, csak kevesebbet egy picit és lightosabban.
Van mikor olyan reménytelennek hiszek mindent és olyankor rám tör az a szorító érzés a mellkasomban és nem kapok rendesen levegőt. A múlt héten voltak pánikrohamaim. A legnagyobb ellenségemnek sem kívánom azt a fuldokló érzést, ami miatt egy pillanatig azt hiszed, hogy meghalsz. Én örökletesen is hajlamos vagyok erre, anyum ilyen. Pár éve volt egy stresszes időszak a családban és nem volt olyan éjszaka, hogy ne lett volna rohama. Még pszichológusnál is volt, de semmit nem segített. Szedte a nyugtatót, aztán lecsendesedtek a dolgok és szerencsére már jó ideje rendben van. Már két éve nem volt rohama és gyógyszert sem szed rá. Szóval ez tényleg lelki dolog. Ismerek egy lányt, aki 16 éves létére pánikbeteg. Fel lehet tenni a kérdést, hogy ugyan már, mi problémája lehet egy 16 éves lánynak? Egy felnőtt gondjaihoz viszonyítva tényleg semmi. De ő lelkileg elég érzékeny és volt, hogy attól kiborult, hogy rosszul sikerült a dolgozata. Olyan szomorú és félelmetes, hogy fiataloknál is jelen van már ez a betegség.

A héten egyik este megkérdezte Erika, hogy igaz-e, hogy a balerináknak étkezési rendellenességei vannak. Erről az jutott eszembe, mikor kijött a Fekete hattyú és híres társulatvezetők háborodtak fel azon, hogy milyen szörnyen eltorzítják a film készítői ezt a világot. Vicces volt, mikor ilyen cikkeket olvastam (: Ugyanis a világon nincsen olyan profi balerina, aki ne fogyókúrázna folyamatosan. Egyszerűen muszáj csont és bőrnek lenni, különben nem tudnak felemelni, erről nem tehet senki és ezzel nem tudunk mit csinálni. Ez van, be kell vállalni, valamit valamiért (: Nem rosszabb ez, mint a sebes láb. Mindenhol hozni kell áldozatokat, de ha valaki komolyan gondolja és tényleg szívből szereti, amit csinál, akkor eszébe sem jut bánkódni emiatt, mert maximálisan megéri neki. Ha már valaki sajnálkozik azért, mert fáj, vagy le kell mondania valamiről, akkor nem neki találták ki azt a foglalkozást.
Kapásból 10 tuti trükköt tudnék nektek mondani, hogy mivel lehet fénysebességűre kapcsolni az anyagcserét, de nem fogom megtenni, mert ez nem helyes a civil környezetben. Mi ezt csináljuk, mert a balettból áll az életünk. Ez olyan, mint mikor egyes festők, írók, vagy költők bedrogozva dolgoznak, mert úgy tudnak igazi mesterművel létrehozni. Vagy mikor a sportolók doppingolnak, ami a 80%-ukról elmondható, ezt hiába tagadja bárki is. A sportról, és annak sötét oldaláról is lehetne nagyon sötét, komor filmeket csinálni. A siker néha áldozatokat követel, ezt kell elfogadni. Anyum azért mindent megtesz a normális táplálásom érdekében. Cukros, zsíros és olajos ételeket meg sem próbál nekem adni, de sok táncossal ellentétben én például eszek tejterméket. Tejet nem, mert abból a szójaváltozatot fogyasztom, de imádom a Lidlös zsírszegény joghurtot például. Azt a fajtát, amiből van cseresznyés, epres, meg valamilyen szőlős ízű. A szőlős a kedvencem (: Kell is a tejtermék a kalcium miatt, de mellé még kalcium tablettát is elpezsegtetek reggel és este, hogy biztosan ne legyen hiányom belőle. Nem nagyon szeretnék idős koromban csontritkulásban szenvedni. Ti is nagyon figyeljetek erre, mert később megbosszulja magát valamilyen anyagnak a hiánya.

Nagybátyámnak hétfőn lesz a születésnapja, de mivel én akkor már az egyetemen leszek, ezért ma este köszöntjük majd fel. Vicces, mert apum családjának szinte teljesen ugyan akkorra esik a szülinapja. Apum szeptember 8, nagybátyám szeptember 12, nagymamám szeptember 14 és nagypapám szeptember 15. Mi ez, ha nem boszorkányság? :D Az anyatermészet néha hihetetlen dolgokat művel, szerintem van humorérzéke (: