|
❝Nem hős akarok lenni, hanem jó.❞
2011. szeptember 24., szombat @ 9:08 | 0 comment(s) / add a comment.
|
|
Néha csak ülök és olyan elveszettnek érzem magam ebben a nagy világban. Bámulok magam elé és várok valamiféle csodára. Nem kell, hogy nagy csoda legyen, beérem egészen picivel is, csak hitesse el velem, hogy létezik varázslat ezen a bolygón. Olyankor táncolok, de erre már biztos mindenki rájött, mert én mindig táncolok. A balett pedig számomra egy csoda, és nagyképűségnek tűnhet, de mikor táncolok, magamat is egy csodának érzem. A repüléshez tudnám hasonlítani. Egy másik dimenzióban. Nekem ez a legnagyobb varázslat, de tegnap este tudatosult bennem, hogy mennyi minden tartozik bele az élet apró örömei kategóriájába.
Például egyetlen pillantás, mert ennyire volt szüksége Lanának ahhoz, hogy meglágyítsa macskaszőrös szívem és örökbe fogadjam, mint kislányom. Nagyon haragudtam anyumra, mikor tegnap este hazaállított egy mopsz kölyökkutyával. Nem a kutyus ellen szólt, mert ugyanez lett volna, ha egy mosómedvét kapok, és még csak nem is anyumra voltam dühös, hanem pusztán csak túl friss volt Yuri elvesztésének élménye és kicsit méltatlannak éreztem az egész helyzetet. Yuri éppen hogy meghalt, erre máris hozunk valaki mást a helyébe. Aztán rájöttem, hogy ez nem így van, mert Lana nem Yuri helyére jött, nem az ő részét foglalta el. Egy teljesen új szárny nyílt a szívemben neki, és eddig nem létező szerep létesült a családban, amit ő tölt be. Yuri helyét senki nem veheti el.
Anyum kistestű kutyust szeretett volna nekem, hogy vihessem magammal Moszkvába, viszont tudja, hogy nem szeretem a cicomás ölebeket. Az egyik kolléganője már sokszor szerette volna rábeszélni egy kis mopszra, mert nekik minden évben születnek. Legutóbb 11 hete jött a világra egy alom. Anyum tegnap délután látta, hogy milyen magam alatt vagyok és telefonált, hogy áll-e még az ajánlat, mert élne vele. Így került hozzám a kis hölgy, akinek hivatalosan Svetlana kisasszony a neve, Svetlana Zakharova előtt tisztelegve, de én csak Lanának hívom. Nagyon aranyos, a többi mopszhoz hasonlóan, kicsit úgy néz ki, mint egy rajzfilmfigura, de pont ez a különleges bája és titkos fegyvere. És olyan kis szeretetteljes (: Nem akar egyedül hagyni és biztos butaság ez is, de valami megmagyarázhatatlan okból tudom, hogy hatalmas szíve van. Azt is érzem, hogy szeret, ami furi, mert még 24 órája sem ismer. Én is szeretem őt, de én ember vagyok, tudom, hogy ő az én kislányom. De ő honnan tudja rögtön, hogy én vagyok a gazdija? A kutyákban bizony jó nagy adag jelen van a világ varázslatából. Nincs nekünk szükségünk unikornisokra, griffmadarakra, meg sárkányokra, ha vannak a világon ilyen teremtmények. Bárcsak minden ember képes lenne arra, amire ők, és feltétel nélkül tudna szeretni!
Szóval Lanával, most ismerkedünk. Vagy inkább csak én ismerkedem vele, mert ő olyan, mintha már ismerne. És ez... nagyon jó érzés. Úgy értem, úgy viselkedik velem, hogy azt érzem, bízik bennem és szüksége van rám. Erre az érzésre pedig most szüksége volt a lelkemnek. Más sok helyről hallottam, hogy egy kutya milyen jó terapeuta tud lenni, helyreteszi az ember lelkét egy ilyen kis csoda.
Anyum kistestű kutyust szeretett volna nekem, hogy vihessem magammal Moszkvába, viszont tudja, hogy nem szeretem a cicomás ölebeket. Az egyik kolléganője már sokszor szerette volna rábeszélni egy kis mopszra, mert nekik minden évben születnek. Legutóbb 11 hete jött a világra egy alom. Anyum tegnap délután látta, hogy milyen magam alatt vagyok és telefonált, hogy áll-e még az ajánlat, mert élne vele. Így került hozzám a kis hölgy, akinek hivatalosan Svetlana kisasszony a neve, Svetlana Zakharova előtt tisztelegve, de én csak Lanának hívom. Nagyon aranyos, a többi mopszhoz hasonlóan, kicsit úgy néz ki, mint egy rajzfilmfigura, de pont ez a különleges bája és titkos fegyvere. És olyan kis szeretetteljes (: Nem akar egyedül hagyni és biztos butaság ez is, de valami megmagyarázhatatlan okból tudom, hogy hatalmas szíve van. Azt is érzem, hogy szeret, ami furi, mert még 24 órája sem ismer. Én is szeretem őt, de én ember vagyok, tudom, hogy ő az én kislányom. De ő honnan tudja rögtön, hogy én vagyok a gazdija? A kutyákban bizony jó nagy adag jelen van a világ varázslatából. Nincs nekünk szükségünk unikornisokra, griffmadarakra, meg sárkányokra, ha vannak a világon ilyen teremtmények. Bárcsak minden ember képes lenne arra, amire ők, és feltétel nélkül tudna szeretni!
Szóval Lanával, most ismerkedünk. Vagy inkább csak én ismerkedem vele, mert ő olyan, mintha már ismerne. És ez... nagyon jó érzés. Úgy értem, úgy viselkedik velem, hogy azt érzem, bízik bennem és szüksége van rám. Erre az érzésre pedig most szüksége volt a lelkemnek. Más sok helyről hallottam, hogy egy kutya milyen jó terapeuta tud lenni, helyreteszi az ember lelkét egy ilyen kis csoda.
És azt nem is mondhatnám, hogy egyedül vagyok (: Bálint engedélyt kapott, hogy velem tartson Oroszországba! Ebből akár egy jó TV-s komédiasorozat is lehetne majd, gondoljatok bele (: Bálint, egy mopsz, meg én, a vodka hazájában. Így már, hogy lettek társaim, nyugodtabb vagyok, mert tudom, hogy mikor majd napi 9 óra balettozás után a világ legjobb, de legkeményebb tánctanárai keze alatt, este hazakerülök, akkor lesz kihez odabújni és lesz, aki törődik velem. Ez így olyan pitiségnek hangzik, de én ilyen piti vagyok (:
Talán azért ilyen lényeges ez nekem, mert volt az életemnek egy olyan időszaka, mikor rettentően magányosnak éreztem magam. A gimiben nem voltak barátaim, a többiek utáltak és nem volt kivel beszélgetnem. Pedig én nagyon igénylem, hogy néha valakit megölelhessek, kiönthessem neki a szívem, aztán őt is meghallgassam. Akkor csak a balett, meg a remény tartott életben, hogy lesz ez még jobb is, ez nem állandó állapot. A középiskola nem tart örökké, ezt sokan elfelejtik. Habár a társadalom néha van olyan kegyetlen, hogy az az érzésünk támad, az egész világ egy nagy gimi és mindig mindenhol vannak kiközösítettek, még ha nem is öntenek le szándékosan senkit jégkásával. Legalábbis remélem. Mivel én már voltam ebben a szerepben, igyekszem, hogy foglalkozzak az emberek lelkével és ne váljak zsarnokká. Az már nem érdekel, hogy rólam mit gondolnak, az a jó, hogy a középsulinak köszönhetően immunissá váltam. A törődés mindenkinek kell és már csak azzal, hogy érdeklődsz valaki felől, hogy hogy van, már jobbá teheted a napját. Azt utálom a mai világban, hogy az emberek elbeszélnek egymás mellett, önzőek, csak magukkal foglalkoznak és arra sem méltatnak senkit, hogy egyetlen kedves szóval megajándékozzák. Én nem szeretnék ilyen robot lenni, én adni szeretnék. Sajnos annyit nem tudok, mint a Mikulás, de talán egy picit jobbá tehetem a világot, ezért is szeretnék prima balerina lenni. Érzelmeket akarok átadni az embereknek, meg szeretném őket ajándékozni a művészet élményével, az akarom, hogy belekönnyezzenek az előadásomba. A többi már nem fontos, csak adni szeretnék. És most, hogy mögöttem legördült a magyará zászló és felcsendült a hazafias zene, megyek is és ma már harmadszorra adok enni Lanának (:
Azt hiszem, tényleg nincs olyan, hogy valaki elhatárolódik, és vagy kutyás, vagy macskás. Úgy gondoltam, macskás vagyok, erre elrabolta a szívemet egy mopszkölyök. Na, ez a csoda! (:
Talán azért ilyen lényeges ez nekem, mert volt az életemnek egy olyan időszaka, mikor rettentően magányosnak éreztem magam. A gimiben nem voltak barátaim, a többiek utáltak és nem volt kivel beszélgetnem. Pedig én nagyon igénylem, hogy néha valakit megölelhessek, kiönthessem neki a szívem, aztán őt is meghallgassam. Akkor csak a balett, meg a remény tartott életben, hogy lesz ez még jobb is, ez nem állandó állapot. A középiskola nem tart örökké, ezt sokan elfelejtik. Habár a társadalom néha van olyan kegyetlen, hogy az az érzésünk támad, az egész világ egy nagy gimi és mindig mindenhol vannak kiközösítettek, még ha nem is öntenek le szándékosan senkit jégkásával. Legalábbis remélem. Mivel én már voltam ebben a szerepben, igyekszem, hogy foglalkozzak az emberek lelkével és ne váljak zsarnokká. Az már nem érdekel, hogy rólam mit gondolnak, az a jó, hogy a középsulinak köszönhetően immunissá váltam. A törődés mindenkinek kell és már csak azzal, hogy érdeklődsz valaki felől, hogy hogy van, már jobbá teheted a napját. Azt utálom a mai világban, hogy az emberek elbeszélnek egymás mellett, önzőek, csak magukkal foglalkoznak és arra sem méltatnak senkit, hogy egyetlen kedves szóval megajándékozzák. Én nem szeretnék ilyen robot lenni, én adni szeretnék. Sajnos annyit nem tudok, mint a Mikulás, de talán egy picit jobbá tehetem a világot, ezért is szeretnék prima balerina lenni. Érzelmeket akarok átadni az embereknek, meg szeretném őket ajándékozni a művészet élményével, az akarom, hogy belekönnyezzenek az előadásomba. A többi már nem fontos, csak adni szeretnék. És most, hogy mögöttem legördült a magyará zászló és felcsendült a hazafias zene, megyek is és ma már harmadszorra adok enni Lanának (:
Azt hiszem, tényleg nincs olyan, hogy valaki elhatárolódik, és vagy kutyás, vagy macskás. Úgy gondoltam, macskás vagyok, erre elrabolta a szívemet egy mopszkölyök. Na, ez a csoda! (:
Azok számára, akik mazochista hajlamokkal rendelkeznek és szeretnének valami kézzelfoghatóbbat is megtudni rólam, alkottam az alábbi biográfiát. Kezdjük azzal, hogy az anyakönyvezett nevem
Szonja és 1991. augusztus 20.-án születtem Budapesten. Jelenleg másodikos egyetemista vagyok.
Sokan emlegetik, hogy milyen nehézséget okoz beszélni önmagukról, de nekem ez nem probléma (: Szeretek beszélni, legyen szó bármiről is, magamat meg nagyjából már sikerült kiismernem
két évtized alatt annyira, hogy ne legyen gond a bemutatkozás. Azért nem szeretnék átesni majd a ló túlsó oldalára sem és hosszú ömlengést kerekíteni.
