|
❝Csak akkor érthetünk meg igazán valakit, ha az ő helyzetébe képzeljük magunkat.❞
2011. október 5., szerda @ 18:28 | 0 comment(s) / add a comment.
|
|
Már többször gondolkoztam rajta, hogy bennem az öreg nénik valami nagyon megbízható személyt láthatnak. Tízből kilencszer, mikor vonatozom, leül velem szembe egy, pedig a vonat háromnegyed része kong az ürességtől. Én vagyok az ő bizalmi emberük, akiből nem nézik ki, hogy bokán rúgja őket, vagy elszalad a répával teli szatyrukkal. Csak az zavar, hogy van, aki nem kérdezi meg, hogy leülhet-e. És, ha foglalt lenne a hely? A most itt trónoló, lila hajú példány sem szólt egy mukkot sem, csak pókerarccal ledobta magát. Pedig velem aztán lehet beszélgetni. De tényleg, két fajta öreg néni létezik. Van egy társasági fajta, aki almával kínál, fényképeket mutogat az unokáiról és elmeséli az életét, és van az a típusú öregasszony, aki nagy komoran ül, jobb esetben az ablakon les ki, rosszabban meg engem vizslat. Az első fajtát szeretem, mert engem mindig érdekel az emberek élete, meg történetei, ráadásul, ha én mesélek valamit cserébe, ő is végighallgat engem. A második típust, viszont rühellem és félek tőlük. Nem tudom, miért, ez ilyen megmagyarázhatatlan fóbia, hogy félek a zsémbes öregasszonyoktól. Szerintem sokkal félelmetesebbek, mint bármelyik vámpír, vagy vérfarkas, ráadásul fölényben vannak, mert mégsem üthetsz meg egy 80 évest. Nyilvánosan legalábbis… :D
Szerencsére a mögöttem ülő két csaj már leszállt. Azért szerencse, mert már nem nagyon bírtam visszafogni a nevetést, ahogy hallgattam komoly eszmecseréjüket. 22-23 év körüliek lehettek és éppen a kamuszak komolyságát vitatták meg, ahol tanulnak. Nem mondok konkrétumot, mert nem akarok senkit megbántani. Elnézést, de miközben én olyanokkal szenvedek, hogy neuropszichológia, anatómia, meg evolúciós pszichológia, valahogy képtelen vagyok komolyan venni olyan illetőket, akik azokat a tárgyakat tartják a keménynek, amiken ők sápítoztak. És, ha én ezt gondolom, akkor mi járhat mondjuk egy orvostanhallgató, vagy egy BME-s villamosmérnök fejében, ezeket hallgatva? Ők már nem tudják elfojtani a röhögést olyan ügyesen, mint én.
Szerda van, és én mégis írok, ráadásul a vonatról, hazafelé tartva. Miért van ez? Válasz egyszerű és nagyszerű. Holnap az egyik előadásom elmarad, ami szökő évente egyszer esik meg a mi szakunkon. Tényleg soha semmi nem marad el, ha meg beteg a tanár, semmi gond, mert bejön egy másik előadó. De most ez az egy, elmaradt óra bele van kalkulálva a félév tematikájába, mert a tanárunk külföldre utazott és ezzel már előre tervezett. Így holnap csak egyetlen előadásom lenne, amit úgy döntöttem, hogy ezúttal, kivételesen kihagyhatok és már szerda este kezdetét veheti számomra a hétvége. Nem is baj. Szükségem van egy kis pihenésre.
A héten rádöbbentem, hogy nem én vagyok a 117-es szoba lakói közül az egyetlen, akinek nincs minden rendben a lelke táján. Eléggé, számomra legalábbis megdöbbentő és felháborító dolog történt, amiért először le akartam fejezni Erikát és elrettentésül kitűzni élettelen testét a folyosóra. Inkább nem taglalnám részletesen az esetet, mert ez nagyban csak az ő magánügye. De igazából nem súlyos, nem kell valami nagy gonoszságra gondolni, csak először én azért padlót fogtam, attól, hogy ilyesmi megtörtént. Nagy vonalakban annyi történt, hogy egy kis időre, olyan fél órára bezárkózott a szobába és a zárban hagyta a kulcsot. Hiába kopogtam, nem engedett be, pedig hallottam, hogy a konyhában csörömpöl az edényekkel. Panni nem is tud róla, jobb is így. Tőlem nem fogja megtudni és Erikának sem hoztam fel inkább a dolgot, meg is mondom, hogy miért. Mert miután leültem a koli lépcsőjére, kifújtam magam és végiggondoltam, rájöttem, hogy miért csinálta ezt. Meg arra is, hogy mennyire is hasonlítunk egymásra mi ketten. Tavaly én is pont ezen az érzelmi kavalkádon mentem át, amin ő és pont ugyan ezekkel a fázisokkal. Az első állomás az alkoholizálás volt, a második az elzárkózás. Csak nálam az elzárkózás nem szó szerint a szobába való bezárkózást jelentette, hanem inkább az aerobikterembe, a balettcipőmmel. Én oda bújtam el és balettoztam, több mint fél napokat. Ahhoz képest neki az a fél óra semmiség volt, meg Erika értelmes és törődő lány, mégsem zárhatott minket ki órákra a szobából. Mégiscsak mit is ott lakunk. Aggódom érte, mert tudom, hogy mit érez. Tudom, hogy olyan most neki, mintha összedőlt volna a világ és teljesen egyedül lenne. Pedig nincsen és én gondoskodom róla, ameddig csak kell, hogy ezt ne felejtse el. Én itt vagyok és tökéletesen megértem.
Diával a helyzet egyre rosszabb és ez nem esik túl jól. Tényleg egyre egyértelműbb, hogy csak kihasznált. Úgy értem, tökéletes társaság voltam, mert nekem megvolt mindenem, ami neki épp kellett, vagyis a laptop és a TV. Miután egy év hisztinek köszönhetően kisírta a szüleitől a laptopot és múlt héten megkapta, már nem is keres. Nem is érdekli, hogy mi van velem, tegnap is átmentem hozzá, ő ült az asztalnál a gép előtt, én meg beszéltem a senkinek. Illetve ez nem igaz, a szobatársa aranyos lány és legalább neki feltűnt, hogy ott vagyok. Az is zavar, hogy Dia nem vesz komolyan. Mikor Erikáról is meséltem neki, tudjátok, mit csinált? Nevetett. Csak nevetett. Pedig már elnézést, de az rohadtul nem vicces, mikor valaki ilyen rosszul érzi magát. A saját érzéseimről már meg sem próbálok beszélni vele, mert olyankor meg csak a szemöldökét vonogatja és fintorog. Pedig én azt hittem, hogy a barátság nem csak arról szól, hogy együtt hülyéskedünk, hanem, hogy érdekelnek a másik lelki nyavalyái, segítünk, ha baj van és komoly dolgokról és tudunk beszélgetni. Jóban rosszban együtt, bármi is legyen, legalábbis nálam ez jön természetemből fakadóan. Nem tudom. Mivel gimiben is ugyan ez volt a felállás e téren, ezért elkezdtem azon tanakodni, hogy talán az én fogalmam a barátságról, különbözik a többi ember elképzeléseitől.
De akkor szerencsére Bálinté is. Hála istennek, mert őt bezzeg érdekli, hogy mi zajlik a lelkemben és nem csak meghallgat, komolyan vesz, de még át is érzi a gondjaimat, ahogy én is az övéit. Ha az én barátság-elképzelésemet vesszük alapul, akkor azt kapjuk eredménynek, hogy egyedül Bálint az igazi barátom. Meg a kiskutyám, Lana, hogy viccelődjünk is egy kicsikét (: Nem, amúgy Lana tényleg szeret, szerintem. Meg Bálint is. És ők legalább nem csak elméletben szeretnek, hanem ki is mutatják azt. Nem is tudom, mihez kezdenék Bálint nélkül, bele sem merek gondolni. Amúgy most filmet nézve itt ül mellettem a vonaton, ami jó, mert ha az öregasszony kimutatja vámpírfogait, nem egyedül nézek szembe vele. Meghívtam őt magunkhoz a hétvégére, úgy volt, hogy csak csütörtök-péntek tud maradni majd nálunk, aztán összehoztunk az egész hétvégét, úgyhogy vasárnap együtt megyünk vissza. Anyum már legalább öt éve nem látta, ezért kíváncsi vagyok milyen lesz a találkozásuk (: Két hét múlva meg én megyek hozzájuk és ugyan az a helyzet, én sem találkoztam már a szüleivel évek óta (: Arra emlékszem, hogy az apukája mindig is Szoninak hívott és a Szonja ezen, becézett formáját csak tőle vagyok hajlandó elfogadni. Ha más hív így, azt kibelezem, és közben vigyorogni még is fogok (:
Tegnap, előadás előtt az kávéautomatáknál összefutottam a gimis osztálytársammal, Danival. Nagy műsor volt, mert én épp elvettem a kávémat, ő meg hátulról támadott és ki is használta a helyzetet, mert egyszer csak azt vettem észre, hogy valaki jól megragadja a derekam. Mikor megfordultam és láttam, hogy Dani az, szokás szerint megdöbbentem, mint mindig, mikor találkozunk. Nem azért, Dani nagyon is kellemes látvány, ráadásul kedves és fergeteges humora van, őt mindenki szereti. Kivéve talán pár másik pasit, akik irigyek rá. Szóval azért lepődtem meg, mert hiába vagyunk már másodikosok, még mindig nem sikerült hozzászoknom, hogy ebben a környezetben találkozom vele, nem pedig a gimi falai szolgálnak háttérül. Pedig minden héten összefutunk, van, hogy mindketten órára sietünk, szembetalálkozunk és csak egymásra vigyorgunk, de olyan is, mikor ráérünk szünetben és kicsit dumálunk. Furi, hogy már nem vagyunk osztálytársak, ő mégis a közelemben van. Nem tudom megmagyarázni, miért, csak nem tudok hozzászokni. A tegnapi találkozáskor ő már végzett aznapra, nekem meg még volt 15 percem, ezért együtt kávézgattunk és beszélgettünk. Dani semmit nem változott érettségi óta, de remélem nem is fog. Ő így van jól, ilyen Danisan (:
Tegnap, meg tegnapelőtt mázlim volt, mert korábban bejutottam esténként az aerobikterembe balettozni, ezért a 4-5 óra gyakorlás megvolt éjjel. Ráadásul nem tudom, hogy a levegő teszi-e, vagy az ősz, de mikor fél 3 tájékán bezuhantam az ágyba, rögtön elaludtam és úgy szundítottam, hogy ágyúval sem lehetett volna felverni. Nem aludtam többet, mint szoktam, viszont jobban, ezért most kipihentebb vagyok. És már nem stresszelek. Mostmár kezdem úgy érezni, hogy jó irányba halad az életem, vagy legalább jó irányba fordultam és februárban majd el is tudok indulni az úton. Nagyon várom már a Bolshoi Balett Akadémiát és Moszkvát, mert nagy kaland lesz, ebben biztos vagyok. Ahogy abban is, hogy az alatt az egy év alatt messze a családtól, talán kicsit közelebb kerülök a felnőttléthez. Amióta egyetemre játok, úgy érzem, érettebb és felelősségteljesebb lettem, ami kell is, mert hétköznapokon magamra vagyok utalva. Ha ez történt egy év alatt, miközben hétvégén hazamehettem, akkor vajon mi lesz majd Moszkvában, ahonnan nem jöhetek haza, és keményen balettozni fogok? Először kicsit biztos nehéz lesz, de tudjátok mit? Nem bánom. Az gondolom, nem árt, ha a professzionális balettkiképzés mellett lelki tréningben is részem lesz. Hasznomra fog válni (:
Azok számára, akik mazochista hajlamokkal rendelkeznek és szeretnének valami kézzelfoghatóbbat is megtudni rólam, alkottam az alábbi biográfiát. Kezdjük azzal, hogy az anyakönyvezett nevem
Szonja és 1991. augusztus 20.-án születtem Budapesten. Jelenleg másodikos egyetemista vagyok.
Sokan emlegetik, hogy milyen nehézséget okoz beszélni önmagukról, de nekem ez nem probléma (: Szeretek beszélni, legyen szó bármiről is, magamat meg nagyjából már sikerült kiismernem
két évtized alatt annyira, hogy ne legyen gond a bemutatkozás. Azért nem szeretnék átesni majd a ló túlsó oldalára sem és hosszú ömlengést kerekíteni.
