|
❝Nekünk, embereknek, kiszámíthatatlan a végzetünk.❞
2011. október 13., csütörtök @ 17:15 | 0 comment(s) / add a comment.
|
|
Ez annyira jellemző. Beteg vagyok, taknyom-nyálam egybefolyik, a fejem vörös egész héten és pont ez a hét az… a cuki fiúk hete. Jellemző. Azt kívánom bárcsak ne most lettem volna beteg és elfogadható fejem lett volna, mert így valószínűleg csak a bögre teám hívogat, hogy gyere Szonja, vesd rám magad. Vasárnap este kezdődött, mikor kinéztünk a Tescóba, hogy bevásároljunk a hétre. Köszönettel tartozom a dolgozóknak, ugyanis átrendezték a müzlis polcot és olyan magasságba került az én, madáreleséghez hasonlító kedvencem, hogy nem értem el még lábujjhegyen állva sem. Pedig én aztán teljesen a lábujjam hegyén is tudok állni és mozogni, milyen balerina lennék, ha nem tudnék. Akkor jelent meg az első példány, mellém állt, mosolygott és levette nekem a müzlit. Pont az én esetem volt a fekete hajával, sötét szemeivel és fekete bőrdzsekijében. Még be is mutatkozott, Gergőnek hívják és ő is egyetemista, egy koliban lakunk ráadásul. Elkezdtünk beszélgetni, miközben haladtunk tovább a kosarunkat magunk mögött húzva. Várj, ezt még lehet fokozni. Mikor kiértünk a sorból nem csak a csoporttársaimat pillantottam meg, hanem… azt hittem a lázam miatt duplán látok. A srác teljesen ugyan olyan volt, mint Gergő, ránk vigyorgott és megindult felénk. Mögötte pedig egy másik, másképpen helyes hímegyed lépkedett, ő alacsonyabb volt, bozontos szőke hajú, és szürke szemű. Kis fáziskéséssel leesett, hogy a Gergő klón csakis Gergő egypetéjű ikertesója lehet. Úristen, nem hiszem el, hogy kettő is van ebből a félistenből. És tényleg. Őt meg Tominak hívják, a haverjuk pedig Dávid. Cseréltünk telefonszámot és meghívtak egy italra, de vissza kellett utasítanom őket és ez is a vírusaim miatt van. Még egy ok, hogy utáljam a kis sátánfajzatokat és még ádázabbul harcoljak ellenük legnagyobb fegyveremmel, a citromos teával. Gergő azt mondta, hogy oké, semmi baj, majd most vasárnap felhív, és akkor elmegyünk. Hát nem tudom, hogy mi lesz belőle, félek elhinni, hogy lehet nekem ekkora szerencsém. Úgy gondoltam, hogy másnap már nem is fog emlékezni rám és értetlenkedve nézi, hogy hogy került bele a telefonkönyvébe a Szonja név. Az lenne rám a jellemző (: De nem, mert rögtön hétfőn küldött egy SMS-t és jobbulást kívánt, azóta pedig SMS-ezgetünk, megittunk egy teát a koli büféjében és meglátogatott többször is a szobámban. Egyik látogatásakor egy sálat is hozott nekem, hogy az jó melegen tartja majd a torkom és akkor kevésbé fáj. Na, ez az aranyos. Még Bálintnak is szimpi a srác.
Tegnap délután Panni csoporttársai özönlöttek át, hogy majd együtt beadandót írnak. Mind a négyen fiúk voltak, mind a négyen cukik voltak, mind a négyen jó fejek voltak. Persze a beadandó írásból nem lett semmi, azzal ment el az idő, hogy a srácok Pannit, meg engem szórakoztattak. Megvitattuk például, hogy kinek ki a kedvence a Grace klinikából. Panni meg én Alexre szavaztunk, de a fiúk lefújolták. Várj, még ezt is lehet tovább fokozni.
Ugyanis este is volt egy felvonás. Mikor a szobában szenvedtem, feküdtem az ágyamon a laptoppal az ölemben, sorozatot néztem és próbáltam nem magamra önteni a forró teát. Ekkor kopogtak és Panni egy másik csoporttársa volt, aki nem mellesleg szintén egy mintapéldánya a fajának, vagyis a fiúknak. Serpenyőt szeretett volna kölcsönkérni, mert az övé… hát én még soha nem is láttam ahhoz hasonlót. Megmutatta, és a serpenyője körülbelül akkora volt, mint egy söralátét. Nem is gondoltam, hogy ilyet egyáltalán gyártanak, mert mit lehet abban sütni egyáltalán? Hát csirkemellet, amit a srác akart, azt nem. Adtunk neki serpenyőt, ő meg kicsit leült közénk és olyan sztorikat mesélt a szobatársairól, hogy szakadtunk a röhögéstől.
Látjátok? Az életnek azért van humorérzéke, hogy pont, mikor a legnemesebb arcomat szeretném mutatni, akkor szabadítja rám a kórt. Úgy néztem ki, mint egy betépett Pindúr Pandúr. Remélem hétvégén már tényleg sikerül megszabadulnom a betegségtől, már csak azért is, mert jövő héten egy elég fontos zh-t írok és erre most tanulni is kellene. És újra szeretnék 5-6 órákat balettozni 2-3 helyett, mert gyűlik bennem a stressz és le kell vezetni. Meg szeretnék nem megfulladni hajnalok hajnalán a visszatartott köhögéstől. Az igaz, hogy kicsit jók voltak ezek a pihenős délutánok is. Erika, meg Bálint felváltva gyártották nekem a teát, én meg feküdtem és az új kedvenc sorozatomat, a Pretty Little Liarst néztem. Elég sok jót hallottam már róla, meg azt is, hogy olyasmi, mint a Született feleségek, amit imádok, ezért adtam neki egy esélyt és letöltöttem a pilotot. Nem olyan volt, mint a The Secret Circle, ahol az első részt (és az utána következő kettőt is) végigunatkoztam, mert időbe telt, mire beindul a cselekmény. Itt nagyon erős a kezdés is, és a produkció tényleg olyasmi, mint a Született feleségek. Meg egy kis Gossip Girl életérzés és társul hozzá. Nagyon tetszik, megszerettem (:
Úgy össze vagyok zavarodva lelkileg. Nem tudom, lehet, hogy csak a betegség miatt van, de halálra vagyok rémülve, mivel azt hiszem, még mindig szeretem Balázst. Igen, a köcsög Balázst. Feltűnt, hogy még mindig szeretem hallani a hangját és mikor feltűnik valahol, a szívem olyan, mint mikor azokon a hepehupás utakon autókázunk és hirtelen süllyed egyet a kocsi. Na, ez a szívás. Ezért kell gyorsan meggyógyulnom, hogy visszatérhessek normális balettadagomhoz, kiirtsam magamból ezeket az érzéseket és újra normális legyek. De sürgősen.
Azok számára, akik mazochista hajlamokkal rendelkeznek és szeretnének valami kézzelfoghatóbbat is megtudni rólam, alkottam az alábbi biográfiát. Kezdjük azzal, hogy az anyakönyvezett nevem
Szonja és 1991. augusztus 20.-án születtem Budapesten. Jelenleg másodikos egyetemista vagyok.
Sokan emlegetik, hogy milyen nehézséget okoz beszélni önmagukról, de nekem ez nem probléma (: Szeretek beszélni, legyen szó bármiről is, magamat meg nagyjából már sikerült kiismernem
két évtized alatt annyira, hogy ne legyen gond a bemutatkozás. Azért nem szeretnék átesni majd a ló túlsó oldalára sem és hosszú ömlengést kerekíteni.
